Belépés

Új adatvédelmi rendelet

A szektorális adatkezelések szabályainak még a tervezete sem született meg, noha ettől az időponttól át kell alakítani a teljes jogszabályi hátteret. Az átmeneti időszakban jogértelmezéssel lehet ezt a problémát megoldani, ami nem könnyű feladat - mondta el a Portfolionak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) elnöke. A felkészülés folyamatában nem úszható meg a hatályos adatkezelések teljes auditja, ami komoly feladatot és költséget is jelent, ebből a szempontból a kkv-k rosszabb helyzetből indulnak, mint a multik. A bírságtételek a maximális 20 millió forintról maximális 10, illetve 20 millió euróig emelkednek. Ennek kapcsán a NAIH elnöke leszögezte: teljesen mindegy, hogy Magyarországon vagy Németországban szabják-e ki, a bírságok összege és kiszabási módja az unión belül egységes lesz.

teljes cikk a Portfolion

61 milliárd forintos keretösszeggel megjelentek az NKFI Alap új innovációs pályázatai

 

  • Az ELI-hez kapcsolódó, elsősorban kísérleti kutatások Nemzeti Programja (a szegedi ELI lézerközpontban induló kutatások ösztönzésére)
  • A mesterséges intelligencia alkalmazását megalapozó kutatások Nemzeti Programja
  • A társadalom biztonságát elősegítő Nemzeti Program (pl. a a cyber-biztonsághoz  kapcsolódó kutatások és alkalmazások)
  • „Tiszta ivóvíz” Nemzeti Program
  • Fehérjetudomány és alkalmazásai Nemzeti Program

A pályázati kiírás keretösszege 5 milliárd forint (alprogramonként 1-1 milliárd). A beadási határidő 2018. február 28.

Az NKFI Alapból most megjelent két vállalati pályázati kiírás a gyorsan hasznosítható, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások fejlesztését, piacra vitelét, szellemitulajdon-védelmét ösztönzi a Közép-Magyarország régióban. Újdonság, hogy a vállalkozásoknak szánt 30 milliárd forint egyharmada kifejezetten a mikro- és kisvállalkozások számára érhető el. A vállalkozásoknak szóló felhívásokra kizárólag budapesti és Pest megyei cégek pályázhatnak, hiszen az ország többi részében – az ún. kevésbé fejlett régiókban – az elmúlt két évben összesen 117 milliárd forint uniós finanszírozású forrás ösztönözte a vállalatok önálló KFI tevékenységét a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.

Az NKFI Hivatal egyes stratégiai jelentőségű tudomány- és szakterületeken is közzétesz felhívásokat a kutatás-fejlesztési tevékenység célzott ösztönzésére. Ezeken a pályázatokon Magyarország legversenyképesebb kutató műhelyei nyerhetnek támogatást olyan összetett társadalmi-gazdasági kihívások elemzéséhez és a kapcsolódó fejlesztésekhez, amelyek megoldása csak a kutatói és a vállalati szféra hatékony együttműködésében képzelhető el. Ilyen, hosszú távon fenntartható együttműködési projektek indítását támogatja az a két új pályázati konstrukció, amely a 2017-ben megjelent hasonló pályázatok (NKP_17, VKE_17) folytatása.

A felhívások az eddigi évekhez képest korábban jelentek meg, ami a finanszírozás kiszámíthatóságát javítja. A beérkező pályázatok értékelési folyamata a pályázati kiírásokban rögzített szempontrendszer szerint, anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok bevonásával zajlik. A nyáron megszülető támogatói döntések nyomán a projektek várhatóan már 2018 második felében elindulhatnak.

nkfih.gov.hu

2017. évi EGME Klaszter taggyűlés

TOVÁBBI FELADATOKAT TŰZÖTT KI AZ EGME KLASZTER

Szokásos éves taggyűlését tartotta az Energetikai-, Gép- és acélszerkezetgyártó- és Mechatronikai Beszállító (EGME) Klaszter a közelmúltban Bátonyterenyén, Maconkán. A programon a tagvállalatok képviselői és a támogató partnerek többek között a fejlesztési elképzelésekről, valamint a pályázati és egyéb együttműködési lehetőségek eredményeiről hallhattak információkat, amelyek tovább segíthetik a megye gazdasági fejlődését.

Bátonyterenye-Maconka. Azt, hogy az Energetikai- Gép- és acélszerkezetgyártó- és Mechatronikai Beszállító Klaszter különlegesen tevékeny, lapunkban már nem egyszer megírtuk. A szervezet tagjai kihasználnak minden egyes lehetőséget, hogy találkozzanak, információkat kapjanak az elmúlt év tevékenységéről és a következő időszak terveiről.

A taggyűlés ebben az évben is egyhangú szavazattal fogadta el a napirendi pontokat. A jelenlévők megtudhatták, hogy az úgynevezett „Okos Közösségek” létrehozását célzó Interreg SKHU pályázati projekt pozitív támogatási döntést kapott, nemzetközi beszállítói együttműködések indultak el, beléptek a Nógrád Megyei Foglalkoztatási Paktumba, és a program megvalósításban is tervezik a részvételt, elsősorban a gazdaság- és vállalkozásfejlesztési részelemekben.

Szó esett arról is, hogy részt vettek az első Nógrád megyei foglalkoztatási fórumon, valamint arról, hogy az EGME kérést fogalmazott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium felé a Nógrád megyében működő klaszterszervezetek és tagvállalataik működésének támogatása témájában.

A taggyűlésen a klasztertagok előtt álló feladatok kaptak még nagy hangsúlyt. Kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy konkrét, tagvállalatok és partnerszervezetek közötti együttműködések induljanak meg a közeljövőben, például a duális középfokú oktatás, a vállalkozások digitális felkészítése, az „Ipar 4.0” kihívásainak való megfelelés, valamint a munkavállalói képzések, határon átnyúló gazdasági együttműködések témájában.

 

nhc24.hu

Ipar 4.0: az elsődleges cél a tudásbővítés

Augusztusban az Ipar 4.0-val kapcsolatos tudásbővítés kerül a Modern vállalkozások program fókuszába – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető IKT-tanácsadója.

Információi szerint hogyan és mikor folytatódik a Modern vállalkozások programja?

A program első üteme július végén zárul, de már most elmondható, hogy a kitűzött célok teljesültek, ezért várhatóan augusztustól egy bővített tematikával kezdődik a folytatás. A projekt egyik új fókusza lesz a kis- és középvállalkozások (kkv) Ipar 4.0-val kapcsolatos tudásbővítése is. Az ipari digitalizáció a nagy cégek beszállítói láncaira is jelentős hatást gyakorolhat, hiszen aki nem tud megfelelni az új termelési környezettel kapcsolatos elvárásoknak, az elveszítheti pozícióját. Az Ipar 4.0-technológiákkal kapcsolatban még sokszor tájékozatlanok a cégek, ebben is segíteni fogunk a kkv-k döntéshozóinak. Átalakul a rendezvényeink struktúrája. Az ősszel kezdődő sorozat keretében ágazatspecifikus rendezvényekkel, tematikus műhelymunkákkal készülünk. Lesz többek között autóipari, építőipari, kereskedelmi országos rendezvényünk, ahol gyakorlati, a cégek napi működését segítő szakmai tudást kívánunk átadni. Bővülni fog a Modern vállalkozások programjának honlapján elérhető szolgáltatások köre, többek között a Ginop 3.2.2 pályázathoz kapcsolódóan pályázati előminősítő funkciót tervezünk kialakítani.

Meglátása szerint mennyire felkészültek informatikai szinten a hazai kkv-k?

Általánosságban kijelenthető, hogy a hazai vállalkozások hátránya jelentős az európai uniós versenytársaikkal szemben, azonban az elmúlt másfél évben reménykeltő előrelépés történt. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a legkisebb vállalkozásoknak a napi ügymenet mellett nincs idejük információt gyűjteni a lehetséges informatikai megoldásokról, így gyakran félinformációkból tájékozódva döntenek egy-egy beruházás, fejlesztés mellett. Ez sok esetben sikertelen, és a vállalkozások döntéshozói emiatt sokszor elzárkóznak az újabb fejlesztésektől. Amennyiben a legkisebb vállalkozásoktól a nagyobbakig haladunk, az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközök fejlettsége és a mindennapi folyamatokban való jelenlétük egyre jelentősebb.

Miben segített elsősorban e program a társaságoknak?

Tanácsadó kollégáink egy átfogó üzleti és informatikai audit keretében a helyszínen felmérik a vállalkozás folyamatait, és javaslatokat tesznek az informatikai fejlesztésre, konkrét cégre szabott megoldást kínálnak. Ezenkívül az ajánlott fejlesztésekhez a lehetséges pályázati forrást is megnevezik. Eddig közel ötezer helyszíni auditra és ajánlásra került sor a program keretében. A kedvezményesen kínált alkalmazások száma meghaladja az 1100-at, amit négyszáz informatikai szállító biztosít. Emellett az első szakaszban 127 rendezvényt szerveztünk, melyek keretében megoldásszállítókkal és szakértőkkel találkozhattak a cégek döntéshozói. Várhatóan a második ütemben folytatjuk ezt a sorozatot. Egy széles körű tudástárat tettünk elérhetővé a www.vallalkozzdigitalisan.hu honlapon, amely segít a vállalati informatikai megoldások között eligazodni. Programunk egyik fontos pillére még az a termék- és szolgáltatás-adatbázis, amelyből a vállalkozások kedvezményesen szerezhetnek be informatikai megoldásokat.

Hány társaság vett rész a programban?

Több mint kilencezer vállalkozást értünk el ez idáig. Ezek közül több mint 3500 cég szerezte meg a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést, ami a jelenleg futó Ginop 3.2.2. pályázaton további ötszázalékos vissza nem térítendő támogatás igénybevételére jogosítja ezeket a cégeket.

Várakozásuk szerint a folytatásban hány cég csatlakozik?

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy a program fókuszában nemcsak az új cégek megtalálása lesz a jövőben, hanem a meglévő cégek „gondozása” és utánkövetése is, így további 7-10 ezer cég csatlakozására számítunk a program második ütemében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vg.hu